Sziasztok!
Szépen lassan megesznek minket a kínaiak. Egyre több webáruház nyílik,amik rendkívül olcsón árusítanak távol keleti cuccokat. A három legnépszerűbb bolt, mint az eBay, az Aliexpress és az Amazon mellé jött az Alibaba, aztán a Temu, a Joom, és még ki tudja mi.
Régebben nemigen foglalkoztam kínai dolgokkal mert kínai=bóvli. De nem csak az áru mennyisége, hanem a minősége is javult még ha nem is egyenlő arányban. A kínai piac manapság már szinte megkerülhetetlen.
A külföldi termékek jó alternatívát jelenthetnek, ha használt termék áron vennénk újat, kérdéses, macerás, de valahol létező garanciával. Ráadásul csomó olyan áru közül válogathatunk, amit itthon nem, vagy csak jó drágán lehet kapni.
Mindenféle elektronikai kütyük, élethű plüssfigurák, realisztikus szexbabák, kinek mire van szüksége. Most inkább maradjunk a különféle mobil erősítőknél.
Rendszerint egy komplett rendszert kapunk, ami erősítés mellett valamilyen média lejátszására is alkalmas, tehát csak egy pár hangfalra és egy külső áramforrásra van szükség, aztán máris kész a mini hifi rendszer.
Magyarok vagyunk, szeretünk olcsón kókányolni, és igencsak csábító pár tízezer forintért 300-500-800W teljesítményű erősítőket vásárolni.
Csakhogy ezek a fránya kínaiak a kérdőjeles minőség mellé még szeretnek nagyokat is mondani, olyanokat ráhazudni a csomagolásra, hogy csoda ha elbírja a papír. A fogyasztóvédelem határozott fellépése miatt az itthoni boltokban már csak elvétve találkozhatunk kirívóan hamis terméktulajdonságokkal, de online még mindig azt csinálhatnak jóformán amit csak akarnak.
Valahol azonban érthető, hiszen csak eladni akarnak, és valahogy csábítóvá kell tenni a terméket.
Alapvetően nincs nagy probléma a kínai erősítőkkel, csak tudni kell helyén kezelni a dolgokat, és nem szabad túl nagy elvárásokat támasztani, akkor nem érhet csalódás.
Nemrég vettem egy brutális, 800w teljesítményű erősítőt 8000 forintért.
Ekkora teljesítménnyel simán ki lehet hangosítani egy kisebb falu majálisi buliját, nyilván ennek az erősítőnek közel sincs ekkora teljesítménye, de árához képest jól szól. Mutatom:

Az árához képest nem olyan rossz kis motyó ez. Főleg ha azt nézem, hogy működik is ezért a pénzért, és teljes multimédiás rendszert kaptam, ami távirányítható, és még hangszínszabályzója is van. A teljesítmény meghatározására kidolgoztam egy egyszerű ökölszabályt: az utolsó számjegyet nem vesszük figyelembe, a maradékot pedig elosztjuk a csatornák számával. Ezáltal valósabb adatokat kapunk, de persze van erre rendes matek is, amivel precíz értéket kaphatunk.
A feszültség és áramerősség alapján tudunk számolni. Mindkét érték ismert. 12v, 3A. Szorzással ki tudjuk számolni: 12x3= 36. Tehát az erősítő csatornánként tud ekkora teljesítményt.Továbbá 4-8 ohmos hangfalakat tud meghajtani. A kapott érték az erősítő által kezelt legkisebb ellenállásra vonatkozik.Az ellenállás növekedésével a teljesítmény csökken. Tehát 4 ohm= 36w, 8ohm= 18w csatornánként.
Hát ez elég messze van a 800w teljesítménytől, ugyanakkor az ökölszabályként alkalmazott praktikához meglepően közel áll. Érdemes a kínai cuccokkal foglalkozni? Abszolút, amennyiben az olcsóság a cél, és nincsenek nagy igényeink.
Műhelybe, szobába, vagy egy aktív hangfal barkácsolásához tökéletes kis megoldások ezek, csak nem szabad hinni a marketingnek. Amennyiben azonban a komolyabb, minőségibb zenehallgatás a cél, inkább vegyünk használtan valamit, vagy gyűjtsük rá, akkor nem érhet csalódás.
Sztereó rendszernél otthonra, szobába már tökéletesen elég lehet 2x30W teljesítmény, kinti bulizáshoz sem kell feltétlenül több 2x75-100W egy kb 10-20 fős társasághoz. De persze mindenki a saját meglátása szerint dönti el mire van igény, szükség, a lényeg, hogy számodra jól szóljon a cucc, más nem számít.
Köszönöm a figyelmet.

Nagyon jó dolog digitális állampolgárnak lenni! Főleg akkor, ha az online felületet lehetne is használni. Január közepétől megszűnik a sima Ügyfélkapu, helyette csak a + lesz. (utána meg jön a pro, pro+, ultra?) Különösebben nem zavart, csak azért regisztráltam a simára is, hogy autók előéletét tudjam lekérdezni.

Arra azonban nem gondoltam, hogy ezzel kicseszek magammal. Mivel regisztráltam, már nem postai úton kapok minden hivatalos papírt, hanem az online tárhelyemre. Most is jött valami életbiztosításos doku, kaptam róla email értesítést.
Nosza, gyorsan letöltöm, amíg él a sima Ügyfélkapum, aztán hagyom lejárni, az szépen megszűnik, és minden visszaáll a régi kerékvágásba.

Te, hogy én hányszor pofára estem már a naivságom miatt! De nem tanulok belőle, pedig azt még az óvodások is tudják, hogy a magyar kormányhivatalok milyen minőségben működnek. Már ha egyáltalán...

Szóval letölteném a dokut a régi regisztrációmmal. Az oldal él, sikerült bejelentkezni, azonban ügyet intézni már nem lehet, csak a fő menüpontok élnek, úgymint regisztráció a pluszra, kijelentkezés, fiók törlése.
Hát ha már ennyire erőltetik, akkor legyen, regisztrálok a pluszra. Biztos csak pár kattintás az egész és ingyen van. Ja...

Megint beszoptam. Ugyanúgy mint nyáron a csodálatos mágneses szúnyogháló ajtóval, úgy most is. Pedig csak a jó szándék vezérelt. Gondoltam, kicsit feldobom az idei karácsonyt, és lecserélem az unalmasan villogó fényfüzért egy ilyen telefonról vezérelhető applikációs csodára, amit szegmensenként lehet állítgatni meg különféle látványos fényeffekteket tud. [fénykukac]
Ára se drága, és bár a webáruház ismeretlen, de úgy normálisnak tűnt. Na, leadtam a rendelést, ment is minden ahogy mennie kell, ma meg is kaptam a csomagot.
Nyilván nagyon vártam már, ezért rögtön ki is próbáltam. Első benyomásom a termékről az, hogy khmm, olcsó. Mert a konstrukció tényleg eléggé mondjuk ki, gagyi.
De ha működik, akkor a fenyőn úgysem látszik. Letöltöttem az appot, és már itt kezdett gyanús lenni a dolog. Csak úgy tudtam működésre bírni, hogy minden engedélyt megadtam neki, még a helyadatok használatát is, ami eléggé érdekes. Aztán jött is a szokásos csalódás, mert az állítható fényerőn és színeken kívül semmi extra trükköt nem tud. Háromféle módban képes a villogásra, de a videóban látható különböző fényjátékokra egyáltalán nem képes. Ráadásul a színek sem túl szépek, van benne egy sárga,egy kék, meg egy piros led, ezért fura színeket kever, nem klasszikus rgb. De legalább jó hosszú, telefon töltőről működik, így némi mókolás után akár kocsiba is jó lehet. Úgy látszik, nem csak a csalók szaporodnak, a boltoknál is kezd természetessé válni a sumákolás.

Adok- veszek bizniszelek mindenfélét mindenhonnan, főleg ami hangtechnika. Na nem megélhetési szinten, csak hobbiból.
Szert tettem olcsón egy középkategóriás bluetooth hangfalra, amiben nem voltak magas hangok. Mókoltam bele egy másikat, forrasztottam rá egy plusz kondit utólagos hangváltónak, ha már gyárilag nem volt benne. Aztán készítettem róla egy bemutató videót, körbenéztem a neten, mennyiért árulják, kicsit alálőttem az áraknak, mert eladni akartam, nem hirdetni, és már raktam is fel.
Leírtam tömören a főbb paramétereit, mert az internet népe nem tud és nem is akar novellát olvasni (Tisztelet a kivételnek!).

Hamar jött az első jelentkező, először semmi gyanús. Hacsak az nem, hogy nem úgy kezdte: ez még megvan?
Elküldtem neki a bemutató videót, hamarosan már a postázásról beszélgettünk. Még örültem is, hogy milyen hamar el fog kelni. Szépen mondtam neki, hogy csak posta, mert automatába nem fér bele. Adjam meg az email címem. Ez már kicsit gyanús volt, de tessék.

Én igazán nem kértem ebből kérem szépen. Azért élek falun, mert békességet és egy kis nyugit szeretnék. Szó se róla, eltűröm a környéken élők zajongását, megértem a hajnalban kaszálókat, a favágókat, lakatosokat, barkácsolókat. Hiszen gyakran előfordul hogy én is zörgök valamivel. Kisebb házfelújítás, előkerül az ütvefúró, vagy nagy hévvel kalapálok valamit. Nálunk is megy a rota, a fűnyíró.
Az is oké, hogy van fagyiskocsi, síkítoznak, randalíroznak a gyerekek, vonyít a kiherélt ötvenes krosszmotor. De fogalmam sincs, mit gondolhatott a polgármester úr, amikor úgy döntött, a falu közepén, mellékutcában, sűrűn lakott ingatlanok között felépít egy közösségi teret. Kaptunk persze szórólapot, hogy itt hamarosan mi fog épülni, de hogy erről megkérdezték volna a lakosságot, az tudtommal kimaradt.
Így tavasszal nekiálltak átalakítani a szomszédunkban álló régi présházat. Nagy részét elbontották, ami szintén nagy zajjal járt, de nem reklamáltam, mert napközben úgysem voltam otthon. Inkább a por és a törmelék bosszantott, majdnem egy hétig nem lehetett teregetni, de még az udvarra se nagyon kimenni, és az autón is vastagon állt a sárgásbarna por.
Miután a bontással végeztek, jött az újabb probléma. Nekiálltak körülállványozni az ingatlant, és csak azt vettem észre, hogy az udvaromban mászkálnak emberek. A kerítést elbontották, a mellette lévő pár éves gyümölcsfákat összetördelték, a virágoskertet széttaposták. Ha ez nem lett volna elég, a szemetet, úgymint sörösdoboz, zacskók, hungarocelldarabok szanaszét lettek dobálva.
Azért a lóf@ sznak is vége, először a munkásoknak szóltam, akik először tessék - lássék összeszedték a nagyját, de később ugyanolyan disznóólat hagytak maguk után. Következő lépésként szóltam a polginak, aki először tök jó fej volt, azon nyomban ültünk a kocsiba, épp csak körbenézett, látta mi van, és alaposan lehordta az embereket. Utána rend lett.
A nyár folyamán végre elkészült a mű, és őszintén szólva egész pofás lett. Új kerítést húztak, még a gyümölcsfáimat is pótolták. Respekt.
Kicsit először aggódtam a szabadtéri színpad miatt, hiszen a szemben lévő kocsmával is többször összetűzésbe kerültünk a késő éjszakába nyúló mulatozás miatt, de telt az idő, és a kutya nem járt erre, nyugi lett. Még örültem is, biztos csak alibi az egész projekt, kaptak pályázati pénzt, csináltak belőle valami olcsót és látványosat, a többi meg ment zsebbe. Néhány fiatal ugyan esténként használta a kihelyezett padokat, de nem zavartak senkit.
Aztán nemrég jött újabb szórólap, lesz szüreti mulatság a hétvégén. Lett nagy nyüzsgés, jöttek az autók, pakolásztak, készülődtek a murira. Délután elkezdődött a program, én pedig reménykedtem, nem lesz késő estig tartó buli. Persze, hiába. Akkora hangcuccot hoztak, hogy az utca végén, ami kb 400 méter, tisztán lehetett hallani a zenét, nálunk meg a szoba közepén, becsukott ajtó ablak mellett mértem 70dB hangnyomást hitelesített bemérőmikrofonnal. Én őszintén örülök a kulturális programoknak, és egy rossz szavam nem lett volna, ha 1.: valami rendes zenekar lépett volna fel, nem valami amatőr, akinél állandóan gerjedt a mikrofon, a dalszöveg felét meg hümmögéssel, zsámózással pótolja.
2.: betartották volna az ígért este tíz órás zárást. 3/4 tizenegyig vártam, aztán átmentem szólni, de persze meg se hallgattak. Kénytelen - kelletlen rendőrt hívtam, akik hamarosan megérkeztek a helyszínre. Látták, hallották mi van, nemsokára szétcsapták a bulit. Velem is elbeszélgettek persze, és mondtam hogy én nem akartam ezt az egészet. Aláírtam a jegyzőkönyvet, viszontlátás.
Most csend van, mégis dühös vagyok.Komolyan fontolóra vettem a költözést. Én békességben akarok élni. Nincs kedvem újra végigjárni ugyanazt a kálváriát, mint a kocsmánál. És persze én vagyok a szemét állat, aki miatt nem lehet bulizni. De nem én kértem hogy telepítsenek a szomszédomba diszkót. Egyébként lehet ilyet? Holnap megkérdezem a polgit, valószínűleg úgyis keresni fog. Rohadt életbe hogy nem hagyják békén az embert....

Eljött az ideje hogy lecseréljem a Mi 9 se-t. Mikor három óra aktív készenlét mellett, ez javarészt böngészésből, online zenehallgatásból tevődött össze, naponta kétszer kellett tölteni, és egyre gyakrabban fordultak elő akadozások, dadogások, azt mondtam jó, elég volt.
Magentás szolgáltatónál jelentős kedvezményem van, és végre volt olyan készülék a kínálatban, ami méltó utódja lehetett a kilencesnek, hát némi vacillálás után belevágtam. Középkategóriás készülékre vágytam, ami az alap funkcióknál kicsit többet nyújt. Fontos az oled kijelző, az átlagnál picit jobb kamerák, kamuszenzorok nélkül, szterejó hangszórók és elfogadható üzemidő.
Sajnos a jack csatlakozót el kellett engednem, kár érte. Négyfajta készülékre szűkült a kör. Samu s23 fe, ennek jó kamerája, és teljesíti a követelményeket. De a tartozékok kispórolása szerintem genyó dolog, kukáztam. Honor: dettó. Kacérkodtam az almával, de a büdös életben nem volt, meg kellene tanulnom az egész ökoszisztémát. S akkor még nem is tudom, jó ez nekem. Kizárásos alapon maradt a Saomi. Elvégre vótmá' és bár egy Asust, vagy Pixelt jobb szerettem volna, de ezt a készüléket jelképes összegért hozhattam el. Ez maradt.
Első nekifutásra nem sikerült. Adatmódosításra volt szükség, és kiderült hogy a régibbi előfizumból van még pár nap, azt ki kell böjtölni.
Mondom, milyen előfizu? Hát a televízióé. Csókolom, azt már tavaly kifizettem egy összegben. Igen, látja, de attól az előfizu még nem jár le automatikusan. Ezt nem értettem sehogy se, de Telekommal vitatkozni olyan, mint disznóval birkózni a sárban.
Hamar rájössz, hogy ezt csak ő élvezi.
Nem csináltam cirkuszt, pár nap nem a világ, rájuk hagytam. Következő héten megint mentem, most már foglaltam időpontot is. Sorra kerültem, mondom mit szeretnék, jajj, hát pont nincs készleten. Mérges lettem volna, de látszott az ügyintézőn hogy próbálkozik, megnézett minden szállítási opciót, csomagpontot, de a végeredmény ugyanaz maradt.
Három a magyar igazság, és most jár a keksz a tékomnak. Mert beestem az utcáról, de soron kívül fogadtak, már ki volt készítve a teló, a papírmunka is hamar megvolt. Boldog(?) tulaja lettem egy új készüléknek.
Ja, kérdi tőlem az intéző, kérek hozzá fóliát? Kértem. 8000 ft. Nem kértem. Átmentem a szomszédba, de tényleg, két házzal arrébb van egy telefonkiegészítős árus, mondom jónapot, erre a telóra kérnék egy könyvtokot, meg fóliát. Kilencezret fizettem a kasszánál úgy, hogy vettem pluszba még egy type c- 3,5 jack átalakítót is. Azért nagyon nem mindegy.
Hazamentem, beizzítottam az újdonságot. Első lépés, költözködés. Aszongya az instrukció, ha xiaomi telefonom volt, akkor ez tök egyszerű. Csak dugjam össze kábellel a két telefont. És nem zavar téged a ferdeszemű kutyaúristenit, hogy type a végű kábelt adtál mellé? Honnan akasszak le ilyen madzagot most hamarjába??? Oké, költözködés kihagyva.
Beállítások között matatva feldobja az értesítőt, hogy van vezeték nélküli adatátküldés. Kis kutatás után valóban, a xiaominak van appja az áruházban. Tök egyszerű használni, és tud magyarul. Mindkét készülékre letöltöttem, és nemsokára ment a madzagmentes költözködés. Hagytam, hadd molyoljon vele, bő másfél órát kalkulált.
Csak azt nem tudom, első bekapcsolásnál miért nem ajánlotta fel ezt az opciót is??? Amúgy meg tökre meglepődtem, mennyit fejlődött a technika. Nem zárkózom el a fejlődéstől, mégis sikerült meglepni, hogy nem csak a fájlokat, de mindent is átmentett az új telefonba. Beállította a témát, csengőhangot, ébresztőt, átvitte a saját, egyedi naptáromat benne minden feljegyzéssel. Gyakorlatilag megkaptam a régi telefonomat új köntösben. Elképesztő!
Emlékszem rá, nem is olyan rég még bluetoothon, manuálisan küldözgettük az adatokat ide- oda. Maga a készülék nagyon reszponzív, gyors. Nem gondolkodik, nem töltöget, rábökök és megnyitja, elküldi, törli, aktiválja, gondolkodás nélkül, azonnal. Apró bökkenő, hogy minden alkalmazásnál be kell állítani az értesítéseket, akkukímélő módot. Megint mindenhova bejelentkezni, közben a gugli sikoltozik állandóan hogy jajj, új bejelentkezés, én voltam??? Hülye. Csomó olyan Google app van, amit nem kívánok használni, azonban törlésre nincs mód.
Ezeket is egyenként deaktiválni, beállítgatni, szóval kellett egy hét, amíg a rendszer úgy működött, ahogy az én ízlésemnek, elvárásomnak megfelelt. Aztán a netbankkal is megszívtam, hiába ugyanaz az app, nem tudtam belépni, sőt, letiltotta a fiókomat. Kénytelen voltam bemenni személyesen a bankba, ahol sikerült megoldani a problémát.
Most már teljesen belaktam a készüléket. Apróbb hülyeségek megmaradtak, például ha be van állítva a zárképernyő és az automatikus bekapcsolás, akkor ugyan a készülék bekapcsol, de csak akkor tölt be mindent, ha feloldottam a zárat. Ezen kívül a telefon nagyon wow. Kamerában elképesztően jó, a kijelző király, bár sötétben néha túlságosan elveszi a fényerőt, a hangszórói telefonos mércével szuperek. Elég hangos, jó a sztereó tér, pici mélyeket is ad.
Nyilván egy olcsó hordozható hangszóró is lepipálja, de este megnézni egy sorozatot teljesen jó. Talán a telefon mérete ami nagyon szokatlan, megszokott helyekre nem fér be, csak táskában hordozható, de nincs mit tenni, szinte mindegyik kütyü ilyen tepsi. Az üzemidőtől is többet vártam picit, másfél naponta töltőt kér, igaz, nem hagyom húsz százaléknál jobban lemerülni, de nem is töltöm fullra, 80% körül leveszem. Nagyon nehéz azonban elcsípni a megfelelő töltöttséget, ugyanis borzasztó gyorsan tölt. Fél óra- húsz perc és készen van. Összességében nem volt rossz vétel, de a költözési mizériák, az aprólékos beállítási nyűgök miatt legalább tíz évig nem akarok új telefont venni. Addig meg csak jó lesz.

Nem kívánom senkinek. De spoiler: jó vége lett. Rém egyszerű történet. Bementem a városba kocsival, bevásárolni. Többek között kellett egy óriási vízpumpafogó, mert kolléga megirigyelte az enyémet, ám én irigy vagyok, nem adtam neki kölcsön.
De addig rágta a fülemet, amíg megígértem, hogy veszek neki is egyet. Tehát megálltam egy olyan helyen, ahol egyszerre el tudtam intézni a bevásárlást, meg a fogó beszerzését. Kiszálltam a kocsiból, hanyagul bedobtam a táskámba a kulcsot, és a feladatra koncentrálva mindent elintéztem, amit kellett. Így bő egy óra elteltével, már jól felpakolva mentem vissza az autóhoz. Még bosszankodtam is kicsit, mert a vízpumpafogót már sehogy sem tudtam elrakni, így kénytelen - kelletlen a kezemben hordoztam. Érdekesen mutathattam az utcán, hátamon a dagadt sulitáska, szemembe húzva a bézbólsapka, rajta a nagy magyarország, kedvenc fekete pólóm, amire az van ráírva: öld meg mind! Isten majd szétválogatja. Kezembe meg az a bázi nagy rikító piros fogó. Kaptam pár furcsa pillantást, na.
Megálltam az autó mellett, beletúrtam a megszokott zsebbe a táskán, nincs kulcs. Okés, akkor nadrágzseb? Nem nyert. Kezdtem kissé bosszús lenni. Hát feltúrtam, kipakoltam azt a rohadt táskát, de nincs kulcs. Ó bzd+.
Pedig határozottan emlékszem, hova tettem, miután bezártam a kocsit. Na most? Átgondoltam a lehetőségeket, nincs más, végig kell menni megint az útvonalon, hátha meglesz. De nem hallottam leesni sehol, úgyhogy a járda melletti füves részt kutattam át. Egész visszamentem az utolsó boltig, onnét megint vissza az autóig, de a másik oldalon.
Nem lett meg. Egyre melegebb lett, a táska meg egyre jobban húzta a vállam, a fogón sem találtam kényelmes fogást. Az emberek is egyre jobban bámultak, tán várok valakit? Bunyó lesz? Vagy mit mászkálok itt le- föl?
Utolsó ötletként végigjártam a boltokat, hátha valaki közben megtalálta. Alig nyolc helyre vihették be, mi az nekem? Bementem a halashoz, a bagóshoz, a turkálóba, a vegyesboltba, a zöldségeshez, a vas műszakiba, a fodrászhoz, még a Spárba is.
Ennél feltűnőbb akkor sem lehettem volna, ha félmeztelenül, náci felségjelekkel telitetoválva sétálgatnék. Dohányboltba bementem, persze egyedül voltam, jön ki a huszonéves eladólányka, végignéz rajtam, látványosan elsápad, riadtan körülnéz, aszongya nincs sok pénz a kasszába! Az kár, de én csak egy kocsikulcsot keresek. Nem hozta be valaki? Hát nem. Turkálóba az öreg mámira is ráhoztam a frászt, na mondom mindjárt újra kell éleszteni. Győztem megnyugtatni. De a fodrász srác sem volt túl nyugodt, ahogy fújtatva, izzadtan, azt a 80 centis fogót lóbálva érdeklődtem a kulcs után.
Végül tök fáradtan, csalódottan, eredménytelenül visszabattyogtam a kocsihoz. Egy középkorú hölgy kérdi tőlem, én keresem a kocsikulcsot? Hát igen. Most vitték be a függönyöshöz, menjen be érte. Hurrá! Bementem a bótba, mondom jöttem a kulcsért, enyim. Mutatnám a forgalmit a fiatalembernek de nem volt rá kíváncsi. Csak menjek, menjek már. De mondom legalább azt árulja el, hogy ki hozta be, és hol találta. Nem tudja ki volt, de egy bokor ágán lógott. Aha. Szépen megköszöntem a kedvességét, nagy nehezen rátukmáltam egy ezrest, aztán vissza az autóhoz.
Közben hamar összeállt a rejtély. Valószínűleg úgy dobtam be a táskába, hogy az akasztó kilógott. Aztán ahogy elmentem a bokor mellett, ami a kezemet is súrolta, valószínűleg beleakadt a kilógó madzagba, és kihúzta a táskából. Ezért nem hallottam leesni. Tanulság megvolt, legközelebb jól belegyömöszölöm a táska aljába azt a rohadt kulcsot...

Hát ja. Fene se gondolta volna. Tavaly év elején megszűnt a munkahelyem, szélnek eresztettek minket. Szerettem csinálni, jó volt ott, plusz rosszul viselem a változást, így eléggé rossz dolognak éltem meg. De mit lehet tenni, kell a pénz, egy fizuból hosszú távon nem lehet megélni, kölcsönöket, hiteleket nem akartam igénybe venni, így élesítettem pár önéletrajzot, nyakamba vettem Mohácsot, és első körben bementem a munkaügyi központba regisztrálni.
Szégyen, nem szégyen, ha jár, akkor jár alapon igényeltem az álláskeresési járadékot, az is pénz, ha nem is sok. Aztán ha már ott voltam, megnéztem a kiragasztott állásajánlatokat. Sok minden volt, de a számomra megfelelőek között alig találtam egy- kettőt.
Elsőnek az alumíniumöntödét szemeltem ki. Telefonváltás után másnap mehettem is interjúra. Elég sokan jöttünk, kedves fiatal hölgy volt az idegenvezetőnk. Hát tömören: hőség, kevés pénz, komoly fizikai megterhelés. Nem akartam válogatni, de be kellett látnom, ezt nem nekem találták ki.
Ebből kifolyólag a vasöntödét már meg sem néztem. Volt felvétel a vágóhídon is, de a németországi kalandom után nem, nem, soha többet húsüzem.
Eltelt pár hét, de semmi. Kezdtem elkenődni, és talán ez a legrosszabb. Amikor úgy érzed, semmire nem vagy jó, sehova nem kellesz, ahová meg igen, azt az egészségügyi, fizikai állapotod miatt nem tudod csinálni. Durva depresszió, mélyvölgy, és egyre sötétebb gondolataim támadtak.
Mind többször gondoltam Jack Danielsre és egy marék altatóra. Esetleg besétálhatok a Dunába is, jól begyógyszerezve, és viszlát nyavalyás élet. Párom tartotta bennem a lelket úgy ahogy, de egyre többet veszekedtünk. Végül az utolsó pillanatban kaptam egy értesítést, Szederkénybe mehetek interjúra, ha még aktuális. Naná hogy mentem. Egyszerű összeszerelői munka, két műszak, céges járat. A próbamunka jól sikerült, nemsokára írtuk a szerződést, végre sikerült elhelyezkedni. Kellett már nagyon egy kis sikerélmény, szerényen meg is ünnepeltük otthon.
Az első napok jól teltek, bár nagyon monoton volt a munka. Csengőszóra mehetsz szünetre, bármi van, ki kell kéretőzni. Nehezemre esett a nyolc órás ülés, a szabad mozgás hiánya is. Nem szólhattál, beszélgethettél a szomszédoddal sem. Teljesítményarányos volt a fizetés, de annyi volt a minimum darabszám, hogy megközelíteni sem sikerült.
De kitartottam, jobb volt a szükséges rossz, mint a semmi. Belefásultam, lefogytam hatvan kiló környékére, elhatalmasodott rajtam a búskomorság, nem érdekelt semmi, senki. Az sem érdekelt már, hogy mehettem volna máshová is. Úgy gondoltam, ott se jobb mint itt. Végül megint asszonykám rángatott ki a szarból. Segített felmondani, és beszélt a másik munkahely vezetőjével is.
Egy tünemény ez a nő, igazi társ az életben, csak azt tudom, nélküle sehol sem lennék. Nem tudom honnét szedi azt a rengeteg erőt, amivel mindkettőnket átrángat minden nehézségen, de örökké hálás leszek neki. Sokszor úgy érzem, meg sem érdemlem őt.
Neki köszönhettem azt a melót, ami segített helyrerázódni, újra megtalálni az életcélom. Visszakerültem Mohácsra, kerékpárszerelő segédmunkás lettem. Pici kis vállalkozás, irodistákkal, főnökséggel együtt sem voltunk többen harminc főnél.
A munka az előző helyhez képest mennyei volt. Amúgy is szeretek szerelgetni, itt meg fizetnek is érte. Jó volt a csapat, igaz, az igazgatóval nem szimpatizáltam, de ritkán láttam, hát ki lehetett bírni.
Mindenféle járművet szereltünk össze, a segédkerekes gyerekbiciklitől a mountain bike- on keresztül a komolyabb elektomos rásegítésű bringáktól, a teljesen elektromos kerékpárokig, háromkerekű nagyi triciklin át az ötvenes négyütemű motorig mindent is. Nem volt darabszám, és a legjobb, hogy minden elkészült darabot kötelezően ki kellett próbálni. Jaj de jó volt. De minden jónak van rossz oldala is. Itt a fizetés, a főnökség és a munkaszerződés az, ami nem volt túl jó.
Havi 180 ezer fixen nettóba, napi bejelentővel, három hónapon át. Rá kellett jönnöm, ha több pénzt akarok keresni, akkor képezni kell magam, mert nyolc osztállyal, félig- meddig rokkantan szakma nélkül semmi az ember. Így hát elindítottam egy okj targoncás tanfolyamot a meló mellett.
Nem volt nagy kihívás megcsinálni, az elméleti oktatás javarészt youtube videók nézéséből állt, a gyakorlati meg abból, hogy ráuszítottak 30 embert egy őskövület targoncára, amit még Noé dobott ki a bárkájából. Ezzel kellett raklapokat pakolászni.
Bemagoltam pár tételt az elméleti vizsgára, ami elsőre sikerült is. Jót beszélgettünk a hidraulikáról a vizsgabiztossal.
A gyakorlat ha lehet még egyszerűbb volt. Jól látszott, hogy csak formalitás az egész, gyakorlatilag ha bekötötted magad automatikusan, el tudtál indulni a targival, és nem borítottál fel semmit, már nyert ügyed volt. A sor végére kerültem, ami azért is jó volt, mert a vizsgabizos is unta már a banánt, a targinak is felforrt a vize, úgyhogy az volt a vizsgafeladatom, hogy beültem a gépbe, bekötöttem magam, mentem előre két lépést, aztán önhibámon kívül megállt alattam a technika, és kész. Vizsga sikeres.
Motorszerelő munkahelyemen jeleztem hogy van már papírom targira, így ki lettem nevezve szóban targoncásnak. Próbaidőm is lejárt, kaptam határozatlan szerződést, ám ugyanúgy három hónap próbaidő volt kikötve, és ugyanolyan segédmunkási minősítésben kellett volna dolgoznom. Mikor szóltam a főnöknek, hogy azért ez így nem, eddig zokszó nélkül mindent is megcsináltam, ha kellett egyedül dolgoztam, legalább egy kis emelést dobjon már.
Hallani sem akart róla. Lenyeltem a békát, de éreztem, innét is menni kell. Facebookon jött szembe egy hirdetés, gépkezelőket keresnek pécsi telephelyre. Tíz kilométerrel van csak messzebb mint Mohács, és egy próbát igazán megér. Hát kivettem az első szabadságom, és próba szerencse alapon elmentem.
Tiszta, kulturált környezet, az átlagnál normálisabb, finomabb modorú emberekkel ismerkedtem meg. Elmondták, mi lenne a meló, keverőgépet ellátni, feltölteni, plusz kézi anyagmozgatás. Mikor megtudtam, hogy 800- 1000 kilós bigzsákokat kellene kézzel húzgálni, mondtam hogy oké, az nekem nem megy. Úgyhogy barátságosan elváltunk egymástól, és kissé csalódottan ültem a kocsiba, várva hogy kinyissák a kaput.
Már majdnem elindultam, mikor a jól szituált fiatalember, akivel beszélgettem, szalad lélekszakadva, hogy álljak meg, várjak. Na, mondom, mibaj? Hát, van targis papírom, ugye? Van. Akarok raktárban dolgozni? Én bárhol, ahol nem kell nehezet emelni, 25 kilónál többet cipelni, és nem egy helyben kell dolgozni.
Az tök jó, mert kb erről lenne szó. Úgyhogy visszamentem. Több mint négy órán keresztül mászkáltunk a számomra hatalmas raktárban, közben mutogatta, magyarázta a dolgokat. Hát, rendesen rám hozta a frászt, de sokkal több lett volna a pénz, és jónak tűnt a környezet. Kiderült, hogy akivel olyan jót beszélgettem, igazából a főnököm lenne. És tök jó fej volt, határozott de kedves, vicces, de nem esik túlzásba. Feladta a leckét, ahogy illik.
Hazamentem, rágódtam rajta egy csomót, végül visszamentem a bicajosokhoz. Felmondani. Nem ment simán, igazgatóból előbújt a tajparaszt, és bár nem szeretem az ilyesmit, de haraggal váltunk el. Következő héten izgatottan mentem az új helyre. Egy jófej, laza sráchoz kerültem, és rögtön a mély vízbe. Vezetőüléses targival is alig mentem még, itt meg vezetőállásos gépek voltak, először azt sem tudtam, hogy merre van előre. Viszont jó mentorom volt, kellően türelmes és informatív. Az első nap többet tudtam meg a targikról, mint az oktatáson egész idő alatt. Túléltem az első napot, és úgy voltam vele, ha a többi nap is ilyen lesz, menni fog ez. Hát, nem ilyen lett. Még annál is jobb! Nagy vonalakban annyi a meló, hogy polcrendszerről kell leszedni az anyagot, és bevinni az üzembe, illetve a felesleget kitárolni onnan. Plusz raklapokat, csomagolóanyagokat kell mozgatni, udvaron tevékenykedni, és kicsit csomagolni is kell. Változatos, pörgős munka, ahol elengedhetetlen a helyes fontossági sorrend felismerése, és az önálló munkavégzés.
Rájöttem, szeretem csinálni. Nem tudom hogy mondjam el, először úgy voltam vele, hogy ezt, én, így? Biztos nem tudom megcsinálni. És amikor mégis sikerült megcsinálni, akkor úgy éreztem, legyőztem kicsit önmagam, és hatalmasat nőtt az önbizalmam. Egy hét után már magabiztosan pörögtem- forogtam a géppel, de az egész rendszert átlátni, megérteni sokkal tovább tartott. Sőt, még most is vannak újdonságok.
Persze a rutin, tapasztalat megszerzéséhez kell a kudarc is. Kisebb koccanások, apró sérülések mindig előfordulnak, de ennél sikerült egy sokkal nagyobb volumenű kalamajkát előidézni. Három emeletes polcunk van, és a legfelső szintről sikerült lepottyantani egy zsákot.
Délutános voltam, műszak vége előtt fél órával, eléggé fáradtan az egész napos hajtás után. Már minden lecsendesedett, de a minőségellenőrnek kellett pont ez az egy zsák. Nem figyeltem, kapkodtam, hirtelen fordultam. Az sem segített, hogy lelógott kicsit a raklapról a zsák.
Megbillent, majd a centrifugális erőnek és a gravitációnak engedelmeskedve a földre zuhant. Nem sérült meg senki, semmi, de 750 kiló az 750 kiló, pláne ha öt méter magasról esik le. Mintha ágyút sütöttek volna el, akkorát durrant földetéréskor. Szerencsére csak kicsit szakadt ki, ám száz kiló így is pocsékba ment. Feltakarítottunk, és rossz szájízzel hazamentem. Másnap reggel bementem, szólni a főnöknek, mit csináltam.
Szinte biztosra vettem, hogy ezért kidobnak. Talán még a fizumból sem lesz semmi. Főnök behívott az irodába. Türelmesen végighallgatott, elmondtam neki hogy volt, mint volt. Aztán vártam a lebaszást. Ám a főnök nem bújt ki a bőréből, nem felejtett el ember maradni. Emelt hangon, de nem üvöltve, szigorúan megdorgált, de úgy kultúrember módjára, mellőzve minden vulgáris jelzőt. A fejmosás után megígértette velem, hogy többet ilyet nem csinálok, mert a kakaó az nem energiaital, nem kell megtanítani repülni. És ennyi. Se levonás, se fegyelmi, se semmi.
Csak pislogtam mint hal a szatyorban. Létezik még ilyesmi?
Mégis, sokkal többet használt ez a fajta intelem, mert azon kaptam magam, hogy sokkal jobban figyelek. Inkább kicsit lassabban, de biztosabban dolgozom. Meg is van a látszata: nyolc hónap alatt háromszor kaptam fizuemelést, de fejmosást egyszer sem. De nem is a pénz miatt vagyok még itt, hanem az emberek miatt is. Mindenki mosolyogva üdvözöl, mindenkivel muszáj kezet fogni, mindennaposak a sztorizások, bratyizások, hülyéskedések. Jók a kollégák, jó a légkör, élvezem és imádom a munkám. Nem is érzem munkának, hiszen alig várom, mikor mehetek be, és bár el tudok fáradni műszak végére, de nem úgy megyek haza, hogy jaj de jó, megint letelt egy nap. És ez így jó.

Megjött az éves díjbekérő a Renaultra. 50 ezer forint. Mivan? Bonus- malus 1 fokozat. Mivaaan??? Hat éve vezetek, kopp-kopp balesetmentesen, legalábbis nem kerültem olyan helyzetbe, hogy betétlapot kelljen töltögetni. Szóval elértem a négyes bónuszt, még az Opelnál, csakhogy azután vettem a Rönót, ugyanott kötöttem rá biztosítást, de nem kérvényeztem hogy tessenek figyelembe venni a bónusz fokozatot. Mert mindent is kérvényezni kell, ha kedvezményt akarsz, harcolj meg érte. Most meg idevágnak félszázezres biztosítást egy 21 éves szarra.
Jó, van netbank, nagy nehezen megtalálom a dokumentumokat, ahol nincs semmi a régebbi autóimról. Miapicsa??? Jó, bemegyek személyesen ügyet intézni. Mondom mi a nyűg, jön a megmagyarázás, hogy hát az előző biztosításaim még papír alapúak voltak, keressem meg a kötvényszámot, szerződést, hozzam be, az alapján elbírálják, hogy jogosult vagyok az igényelt bonus fokozatra. Tehát nem számít semmit sem a tiszta múlt, ha nem tudom papírral igazolni, akkor mehetek a búsba. Ennyit ér, ha éveken keresztül kitartasz egy biztosîtó, egy bank mellett. Hurrá.

Fáradt boldogsággal vonszolom megtört testem a napon aszalódó kocsi felé. Fáradt vagyok mert zúzós volt a műszak, de boldog vagyok hogy lejárt, vége van. Szentségtörés lenne arra gondolni hogy holnap újrakezdődik minden.
Nyitom az ajtót, lent volt az ablak, de így is masszív meleg ömlik az arcomba. Beülök, kényelmesen elfészkelődöm, és kiélvezem az ülés örömét. Alaposan. Nem sietek sehova, felébred a rádió is, a YouTube meg pont ráérzett az egyik kedvencemre, hát nyitott ajtóval sziesztázom kicsit.
De kezdek éhes lenni, meg izzadni is, hát induljunk el. Könnyen indul az autó, kényelmesen kicsorgok a forgalomba, és hazára veszem az irányt. A műszerfalra pillantva eszembe jut, hogy tankolni kell, de örülök neki, ezek szerint csütörtök van, már csak egyet kell dolgozni.
Hazafelé semmi extra, csak a szokásos torlódás. Traktor a sor elején, mögötte busz, aztán tanulóautó, kamion, és kisebb - nagyobb kocsik kígyóznak. Lehetne előzni, de magyar közlekedéskultúra szerint egymás valagában megyünk, nem férnék be sehova.
Traktoros is látja mennyien vannak mögötte, van is hely ahová lehúzódhatna, de nem teszi. Inkább jót vigyorog nyomorult helyzetünkön.
Én leszarom. Vótmá' ilyen. Szinte minden nap. Ablakok lent, jön a hűs szellő, jó a zene, közbe száguldunk szédítő negyvennel.
Azért nagy sokára megérkezem a kúthoz. Töltöm a jóféle százas benyát, izzítom az appot, és mivel kevesen vannak, hát lesikálom a szélvédőt elöl hátul, meg a lámpákat és a rendszámot is. Ha már ingyen van. Aztán mennék, de nem tudok. Köszörül- köszörül- köszörül, nem megy. Na még egyszer. Nem megy. Na megint. Akkor se!
Egy pöffenés se. Fiatal pár citromos sört szopogat a teraszon napernyő alatt. Turistalátványosság lettem, egyre nagyobb kíváncsisággal lesnek. Én közben gondolkodom, most mi van. Találomra bezárom, kinyitom az autót, indítózok, semmi. Jó. Te akartad.
Felpattintom a csomagtartót, túrok egy tízes kulcsot, felnyitom a géptetőt, leveszem az akkusaru pozitívját, amolyan hard reset gyanánt. Várok kicsit, aztán visszarakom. Hosszú köszörülés, de elkapja. Szépen jár, mintha mi sem történt volna. Na. Káanyád. Meleged van? Srác valamit mond a csajnak, elismerően bólint felém, én meg feszítek mint tanyasi kutya a kapuban. Taps- taps, akut autószerelő a volánnál.
Közben meg fogalmam sincs mit csináltam, de én titkom, megtartom magamnak. Hazafelé feszülten figyelem a verdát, mintha apró torpanásokat éreznék, de a döcögős út miatt nem vagyok teljesen biztos benne. Gyújtótrafóra gyanakszom, kétféle van benne, és még ezzel vettem, amúgy is típushiba. Majd fizukor kapsz négy újat, úgyis aktuális az olajcsere, akkor majd komplett meglesz minden. Biztatom az autót, és ez elég. Még két hét a fizuig, addig csak jó lesz, csak kibírja.
Telnek a napok. Valamikor rögtön indul, valamikor nehezen. Közben gondolkodom. Ha trafóhiba lenne, akkor rángat, háromhengerezik, nagy gáznál dadog. De nem csinál ilyet. Módosítottam a diagnózist, akkor benzinellátás, és vagy központi zár, esetleg kártyahiba. Lehet hogy valamiért letiltaná a benzinpumpát?
Kíváncsiságból kibontottam az üzemanyag szivattyút. Nagy mókolás nyomait látom, mindenféle plusz kábel összeforrasztva, szilikonnal kikenve a csatlakozó, uramatyám. Képzeletbeli listámra feljegyeztem az új pumpát is. Befújtam a csatit kontaktsprével, és úgy néz ki, hatott. Tünetmentesen ment szépen egy hétig, minden alkalommal pöcc-röff. Egészen a fizu napjáig,
Rggel indulnék, de megint nem tudok.
Hiába szedem le a sarut, hiába mozgatom a csatlakozót, nem és nem. Ezen nem segít már más csak a piócás ember. Szégyenszemre kénytelen vagyok segítséget kérni, kolléga húz ki a bajból. Rendes srác, bevitt Pécsre a melóba, meg még haza is hozott. Rögtön ültem is fel a mocira, irány Mohács, autósbolt. Megtehettem volna ezt Pécsen is, csak nem vagyok ismerős, az idő meg szorít.
Megvolt a nagybevásárlás, négy trafó, öt liter olaj, olajszűrő, kartertömítés, olajleeresztő csavar tömítés, benzinszűrő, új ac pumpa. Hopp egy százas.
Még aznap nekiálltam kicserélni legalább az ac-t. Az a szerencsétlen satukezű istenbarma úgy ráhúzta a zárógyűrűt, nem bírtam leszedni kézzel. De van nekem jó nagy fogóm, nyolcvan centi a szára, húsz centire ki lehet nyitni, nem ellenkezett sokáig.
A csere ezt leszámítva egyszerű volt, és meglepően hamar végeztem vele. Na jó, ez nem teljesen igaz, ha nincs ilyen óriás fogód, inkább vidd szevizbe. A műtét sikerült, a beteg túlélte, és annyira belejöttem, hogy egy füst alatt kicseréltem a benzinszűrőt, meg a négy trafót is.
Próbastart, hosszú köszörű, de elkapja! És jó! És megint. És jó! Újra! Megint jó! Hurrá! Lesz mivel dolgozni menni. De az olajcseréhez már nem volt lelkierőm. Pedig jóféle ELF. Ehh, haggyjál már, majd a hétvégén, most egyelőre elég volt belőled. De ha holnap nem indulsz ...!!!